Szervezet - Könnyűzenei együttesek

Abyss of Sorrow

Abyss of Sorrow
abyss-of-sorrow-bos-01-kiemelt-2

Biográfia:
A zenekar megalakulását megelőzte két hónapnyi tervezés, ami lényegében két hónapos angliai kiruccanásnak köszönhető. Ez idő alatt számos szöveg illetve 7-8 szám terve jött létre. (Olyan számoké mint pl: Sorrow, Solitude és Fire). Annak ellenére, hogy a nyárnak vége lett, még elég hosszú idő kellet ahhoz, hogy végre beinduljon minden. A zenekar
megalakulásának időpontja 2007. január 3., ami egyben az első próba is. Ezen a probán részt vett Kósa Árpád (RP) gitáros-énekes és a dobok mögött Ambrus Gábor (Baka). Először 5 szerzeményt sikerült kidolgozni: Sorrow, Fire, Solitude, Insane, és az első magyar számot, a „Neked“ címűt. Ezek után csatlakozott a zenekarhoz Kósa Balázs (basszusgitár) és Sebő Balázs (gitár). Ebben a felállásban zajlott le a második próba 2007. január 13-án, s aztán beindult a zenekar. A csapat két év alatt három demót rögzített, majd 2009-ben szép lassan kimúlt.

A zenekar tagjai:
Kósa Árpád (RP, Röpö; 1987. október 16.) – gitár, ének
Sebő Balázs: (Bali; 1990. június 13.) – gitár
Kósa Balázs (Kósa; 1990. december 25.) – basszusgitár
Ambrus Gábor (Baka; 1989. február 09.) – dobok

Diszkográfia:

• Abyss of Sorrow (2007) – demo
abyss-of-sorrow-bos-2007-1-lemezborito
• Forgotten Past (2008) – demo
abyss-of-sorrow-2008-2-lemezborito
• Abyss (2008) – demo

Never:

Solitude:

As We Burn in Hell:

A Long Night:

 

Képgaléria:

KategóriaKönnyűzenei együttesek
Címkemetal, punk
Működési formaEgyéb
Aktivitásmegszűnt (törölve a regiszterből)
TelepülésBős [Gabčíkovo]
A szervezet vezetőjeKósa Árpád
E-mailabyssofsorrow@freemail.hu
Webhttp://www.mymusic.hu/zenekarok/adatok.php?id=2108
Alapítás éve2007. január 3.
Megszűnés éve2009
Rövid URL
ID11182
Módosítás dátuma2016. december 1.

Hibát talált?

Üzenőfal