Szervezet - Könnyűzenei együttesek

Aylen’s Fall

Aylen’s Fall
aylens_fall_komarom_01

Biográfia:
Az Aylen’s Fall zenekar 2011-ben alakult Komáromban. Már az elején eldőlt, hogy a srácok nem fogják zenéjüket egyetlen stílusba erőltetni, hagyják, hogy a múzsa vezesse őket. Bár a dalok alapja minden esetben rock, de több más stílus jegyei is felismerhetők bennük. A grunge alapú muzsikában megtalálhatóak a southern rock, a hard rock, a progresszív rock, a metal, a funky, a blues és a jazz stílusjegyei is. A banda 2013 márciusában készítette el első hanganyagát, és egy évre rá a Rebirth című dalukra videoklipe tis forgattak. Részt vettek Krasznahorkaváralján a Felvidéki Magyar Dal Napján, többször játszottak Magyarországon és egyszer Szerbiában is. 2015-ben a Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 2. Szemléjének győzteseiként részt vehettek az Öröm a zene döntőjén Budapesten, ahol harmadik helyen végeztek. 2016-ban doboscsere történt a zenekarban, Milan Severný helyére Mike érkezett. Egy ideje akusztikus és elektroakusztikus koncerteket is adnak, legutóbb négy számot rögzítettek ilyen stílusban, amelyhez videoklipek is készülnek.

Alstílus:
grunge, southern rock

Aktuális felállás:
Kaprálik György – ének, billentyűs hangszerek
Mir – gitár, vokál
Kiss Csaba – gitár
Osváth Lajos Lui – basszusgitár
Mike – dobok

Diszkográfia:
Aylen’s Fall (2013) – EP


Rebirth


Girl from a Cafe


On the Bank of the River


Muzzle


Set off for Mexico


Mazebreak

Videók:

Riddance


Home by Bus


Flamenco


Hard Shoulder

Képgaléria:

KategóriaKönnyűzenei együttesek
CímkeKönnyűzenei együttes / rock / metal, punk
Aktivitásaktív (létező)
TelepülésKomárom [Komárno]
A szervezet vezetőjeKaprálik György
Pozíciózenekarvezető
E-mailaylensfall@gmail.com
Webhttp://www.aylensfall.com
FacebookFacebook
Alapítás éve2011
Rövid URL
ID11951
Módosítás dátuma2017. március 22.

Hibát talált?

Üzenőfal