Szervezet - Művészeti együttesek / Népművészet / Néptánccsoport

Csalló Néptáncegyüttes

Csalló Néptáncegyüttes
csallo_neptancegyuttes

A Csalló Néptáncegyüttest Valacsay István és Czingel László alapította 1977-ben Somorján. A fenntartó, a Csemadok helyi szervezete segítségével indult a munka, 1978. április 19-én került színpadra a Kapcsolatok. S aztán következett egy olyan sikertörténet, amely nem minden hazai együttesnek adatott meg: A Csemadok és a Városi Művelődési Ház együtteseként 1980-bán C kategóriás minősítést szerez Vágsellyén, 1981-ben myjavai nagydíj majd meghívás Vychodnára, 1982-ben nagydíj Zselízen.  1983-ban a C kategória megvédése után 1984-ben Stará Túrán a B kategóriás minősítés az ország élvonalába sorolta az együttest. 1988-ban még egy harmadik díj Zselízen.

A kétezres évek derekán a Csalló Néptáncegyüttes táncosai szerepeltek a Felvidéki Rockszínpad által színre vitt Megfeszített rockoperában.

Vezetők

Csoportvezetők: Vámos Viktória és Molnár András

Csalló Bál

Az utóbbi években a táncosok rendszeresen megszervezik a Csalló Bált, mely minden alkalommal teltházas. Ez is bizonyítéka annak, hogy a Csalló név egyet jelent Somorja városában az összetartozással és a határokon átnyúló barátsággal.

KategóriaMűvészeti együttesek / Népművészet / Néptánccsoport
Címkenéptánc / táncművészeti csoport
Működési formaEgyéb
Aktivitásaktív (létező)
TelepülésSomorja [Šamorín]
Postai irányítószám931 01
Utca, szám, emelet, ajtóHlavná 37
Rövid névCsalló
A szervezet vezetőjeMolnár András, Vámos Viktória
Pozícióegyüttesvezetők
Mobil00421 918 535 927
E-mailmolnar.andras96@gmail.com
FacebookFacebook
Alapítás éve1977
Fenntartó szervezetCsemadok Alapszervezet Somorja
Támogatók

Városi Művelődési Központ, Somorja
Fond pre podporu kultúry národnostných menšín – Kisebbségi Kulturális Alap
Bethlen Gábor Alap
Csoóri Sándor Alap 2018 – Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Rövid URL
ID12625
Módosítás dátuma2019. május 13.

Hibát talált?

Üzenőfal