Szlovákiai Magyar Adatbank - Intézmények, szervezetek » Institution kategóriák » Néptánccsoport Néptánccsoport – Szlovákiai Magyar Adatbank – Intézmények, szervezetek
Szervezet - Néptánccsoport
2 találat

Kis Zúgó Tánccsoport

Részletek

Kis Zúgó Tánccsoport
kis-zugo

Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola mellett és az Érsekújvári Polgári Klub támogatásával működő Kis Zúgó tánccsoport 2007-ben alakult Juhász Zsuzsa, főnevelőnő és Kis Szilvia, szülő vezetésével. Az akkor 6-7 éves, 30 fős gyerekcsoport a népi gyermekjátékokon, népdalok játékos megjelenítésén keresztül ismerkedett meg a magyar néptánc és népzene alapjaival. Erre építve tanultak meg minden évben újabb és igényesebb tánclépéseket, dallamokat. Az igényesebb motívumokat és a férfias csapásolást szakértő, a táncot magas színvonalon művelő koreográfusok, táncosok segítségével sajátították el. 2011-ben a komáromi Korpás Árpád vezetésével tanulták meg az első verbunkost. 2012-től 2014-ig a párkányi Varjos zenekar tagja, Madocsai Imre, segítségével tanulták meg Rátócska című, gömöri táncokból álló és a Tökmagosok – ügyeskedő, csárdás és frisse a Vág-Garam mentéről című koreográfiáikat, melyek már igazi tánctudást, sok-sok gyakorlást, odafigyelést igényeltek. 2016-ban Farkas Gábor, Leskó Dely Tercia és Leskó Gábor segítségével állt össze az Így mulatnak Rábaközben! című koreográfia. 2015-ben és 2016-ban részt vettek Budapesten a Szent László Társulat által szervezett 1 hetes néptánctáborban, ahol sok új, nemcsak néptáncos ismerettel, tapasztalattal gazdagodtak.

2015-től a mezőségi táncok rejtelmeit a budapesti Szente Janóval fedezték fel, és fedezik fel folyamatosan a táncházak során. Ebből nőtte ki magát a tánccsoport tagjai, Száraz Réka és Hoffmann Andor által összeállított Magyarpalatkai táncok című koreográfia. 2018-2019-ben Gemer – Gömör környéki táncot tanultak, Takács Vivien koreográfiája. Jelenleg a csoportnak 16 tagja van, közülük 2 középiskolás az alapító tagok közül. A csoport rendszeres fellépője Érsekújvár városi rendezvényeinek, a Szüreti ünnepségnek, a Baráti városok találkozójának, a Nemzetközi Gyermek-folklórfesztiválnak, az iskolai évente megrendezett Czuczorosok, itt a helyetek! gálaműsorának és sok, az iskolát képviselő rendezvénynek, a baráti nagykéri Mórinca néptánccsoport rendezvényeinek.

Nagykér, Léva, Zselíz, Naszvad, Szímő, Fűr, Nyitracsehi, Garamkövesd közönsége gyakran tapsolt már fellépéseiken vagy táncolt velük együtt a táncházban. Magyarországon a csömöri Majálison, Budapesten a Fonóban, a Csabai Kolbászfesztiválon és Nagykovácsiban mutatkoztak be nagy sikert aratva.

A tánccsoportot 2011-től Kis Szilvia vezeti, a csoport segítői Kis Péter, Ruman Szilvia, Száraz Erzsébet, és természetesen a szülők.

Vezetők

Csoportvezető: Kis Szilvia
A csoport segítői: Kis Péter, Ruman Szilvia, Száraz Erzsébet, és természetesen a szülők.

KategóriaMűvészeti együttesek / Népművészet / Néptánccsoport
Címkenéptánc / ifjúsági / táncművészeti csoport
Működési formaEgyéb
Aktivitásaktív (létező)
TelepülésÉrsekújvár [Nové Zámky]
Rövid URL
ID12704
Módosítás dátuma2019. május 13.

Tökmagok Gyermek Néptánccsoport – Kis Tökmagocskák, Tökmagok

Részletek

Tökmagok Gyermek Néptánccsoport – Kis Tökmagocskák, Tökmagok
tokmagok

A Tökmagocskák Gyermek- néptánccsoportot 2014-ben húsz elsőssel alapították a Czuczor Gergely Alapiskolában azzal a céllal, hogy idővel utánpótlást neveljenek ki a Tökmagok tánccsoportba.

KategóriaNépművészet / Néptánccsoport
Címkenéptánc / ifjúsági / táncművészeti csoport
Működési formaEgyéb
Aktivitásaktív (létező)
TelepülésÉrsekújvár [Nové Zámky]
Emailtibor.plichta@gmail.com
Webhttp://www.czuczora.eu
Rövid URL
ID12706
Módosítás dátuma2019. május 13.

2 találat
OK