Szervezet - Könnyűzenei együttesek
1 5 6 7 8 9 12
72 találat

Hope Red
Település: Pered [Tešedíkovo]
Kategória: Könnyűzenei együttesek
Aktivitás: aktív (létező)
Jogi forma: Egyéb
Tevékenységi kör: ambient / metal / mulatós

Biográfia: A zenekart 2013-ban, az egykori Groove Machine három tagja (Laczkó Sándor „Sanya“: gitár; Szakál András „Szaki“: basszusgitár; Domján Kristóf: dobok) alapította. 2014-ben csatlakozott Szabó Ádám „Gila“ (gitár), s még ugyanabban az évben Kovács Krisztián (ének). 2014-ben jelent meg a bemutatkozó daluk a „Sötét...megnyit →

Részletek

Hope Red
Hope Red

Biográfia:
A zenekart 2013-ban, az egykori Groove Machine három tagja (Laczkó Sándor „Sanya“: gitár; Szakál András „Szaki“: basszusgitár; Domján Kristóf: dobok) alapította. 2014-ben csatlakozott Szabó Ádám „Gila“ (gitár), s még ugyanabban az évben Kovács Krisztián (ének). 2014-ben jelent meg a bemutatkozó daluk a „Sötét szél“, melyből videoklip is készült. 2015-ben Krisztián elhagyta az együttest és a zenekar azóta instrumentális zenét játszik. 2016 nyarán elkészült a „TRACK#6“, s ehhez a felvételhez is forgattak videoklipet. 2020 márciusában adja ki első lemezét a zenekar, amely az Album#1 címet viseli és majdnem az összes dalára készült videóklip.
A zenekar stílusa az elszállós chillout-tól egészen a poliritmikus riffekig széles spektrumon mozog a metal műfaján belül és kívül. A Hope Red „Gasztro Metál, Lakodalmas space mulatós ambidjent, Post-gay indie pop, Rage Against the Meshuggah“ zenekarként jellemzi magát. Az interneten főképp a vírus-kampányaival híresült el Coconut Winter néven.

Alstílus:
ambient metal / groove metal / djent / gasztro / alternatív metal / chillout / crossover / indie / industrial metal / progresszív metal

A zenekar aktuális felállása:
Laczkó Sándor „Sanya“: gitár (2013–)
Domján Kristóf: dobok (2013–)
Szakál András „Szaki“: basszusgitár (2013–)
Szabó Ádám „Gila“: gitár (2014–)

Hivatalos honlap: www.wearehopered.comYoutube

Diszkográfia:
• Sötét szél (2014) – single

• Track#6 (2016) – single

• Track#3

• Track#2

• Track#4

 

Képgaléria:



TelepülésPered [Tešedíkovo]
KategóriaKönnyűzenei együttesek
Aktivitásaktív (létező)
Jogi formaEgyéb
Tevékenységi körambient / metal / mulatós
Rövid URL
ID11609
Módosítás dátuma2017. március 3.

Pigmeus
Település: Pozsony [Bratislava]
Kategória: Könnyűzenei együttesek
Aktivitás: megszűnt (törölve a regiszterből)
Tevékenységi kör: rock

Biográfia: Balla Igor zenekarvezető nyomán részletes képet kaphatunk a múlt évezred végének egyik legendás rockzenekaráról: „A Pigmeus a csöves rock hőskor egyik legismertebb és legsikeresebb felvidéki magyar rock zenekara. Sokkal többet jelentett ugyanis a közönségének mint egy zenekar: a lázadást a szabadságot és a...megnyit →

Részletek

Pigmeus
Pigmeus

Biográfia:
Balla Igor zenekarvezető nyomán részletes képet kaphatunk a múlt évezred végének egyik legendás rockzenekaráról:
„A Pigmeus a csöves rock hőskor egyik legismertebb és legsikeresebb felvidéki magyar rock zenekara. Sokkal többet jelentett ugyanis a közönségének mint egy zenekar: a lázadást a szabadságot és a rocker életvitelt. Akkor még csak belépőjegyes koncerteket lehetett adni, de így is telt házakat produkált, és kisebb botrányokat. Somorján pl. a tömeg betörte a művelődési ház bejáratát, Pozsonyban feloltották a szervezők az utolsó számokra a teremben a fényt, hogy így fogják vissza a tomboló csápoló közönséget stb. A szlovákiai magyar rádió évekig nem volt hajlandó felvenni dalait. Végül 2 számukat rögzítette, de csak a zenekarral készült riport került végül közvetítésre. Az olyan számok, hogy Zsírsejkmama meg az Öngyilkosok balladája ellentétes volt az akkori kultúrpolitikával. Csak a rendszerváltás éveiben készülhettek stúdiófelvételei, melyekből az Add rá a gázt hatalmas siker lett. A későbbi felvételekből az Érezd velem, meg a Mitől döglik a légy lett nagy durranás, de Az első éjszakán és a Megszokás is sokak kedvence lett. Ekkor már szó lehetett volna többről, lemezről is, de csak szlovákul, amit a zenekar kategorikusan visszautasított. Bekerült viszont a Pigmeus a legnézettebb magyarországi állami tévé, az MTV (más még nem volt) Rockstúdió című műsorába, ami olyan volt akkor, mintha valaki mostanság az amerikai MTV-ben szerepelhetne. A csapatnak a magyarországi állami rádió zenei adójába, a Petőfi rádióba is sikerült betörnie. A Pigmeus olyan neves magyarországi zenekarokkal zenélt egy színpadon, mint pl. a Bikini, a Beatrice, a P. Mobil, de a szlovákiai élvonalból a Metalindával, Money Factorral és másokkal is. Sokat segített ebben a banda menedzsere, Tóth Péter.

A zenekar egyik legemlékezetesebb, legspontánabb sikerét talán a „Mentsük meg a Dunatájat“ című megarendezvényen, a somorjai lóversenypályán élte át. A tízezres tömeg szürkületkor még mindig szanaszét heverve fesztiválozott, pedig már fellépett a délután folyamán 1-2 hazai és külföldi nagyágyú, de mikor a Pigmeus belecsapott a húrokba, mintha mágnest kapcsoltak volna be, a tömeg odazúdult a színpad elé és végigőrjöngte a koncertet.
Az Egy kívánságom van és a Fémangyal akkor már hatalmas Pigmeus slágerek voltak, pedig sose készült belőlük stúdiófelvétel. A cucc is oltári volt: a helyszínről Athénba vándorolt, ahol pár nap múlva Tina Turner koncertezett rajta.

1993-ban megvalósult a zenekar életében a Kánaán, mert átcuccolás és utazgatás nélkül napi 2-3-szor is színpadra állhatott. A Komáromi Jókai Színház felkérte a Pigmeust, hogy legyen a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical zenekara, és Balla Igor, a zenekar basszusgitáros-énekese a darab zenei vezetője. Sikerült ezt a feladatot úgy megoldani, hogy Adamis Anna (a musical dalainak szövegírója) a bemutatón elsőként ugrott fel tapsolva a székéről, és még azok is elismerően gratuláltak a zenekarnak akik előtte nem nagyon voltak a rajongói. Sikerült ugyanis úgy átdolgozni az akkor már 20 éves musical zenéjét, hogy az megfeleljen a 90-es évek zenei világának és lendületének. Voltak ugyan színészek, akik az első próbákon ellene voltak az átdolgozásnak, hogy miért kell tempós kemény rockba áttenni pl. a lirikus hangvételű A fák is siratják című dalt, meg az Eszter keresése címűnek a második felét, ahol a keresés hektikus hangulatát lehett így még jobban kifejezni. Végül azonban mindenki megszerette a számokat ebben a formájukban, csakúgy mint az egész musical új hangzásvilágát. Több mint 100 előadást ért meg a darab.

Kár, hogy nem maradt a Pigmeus után egy lemez, vagy CD se. A Youtubon van viszont több koncertrészlet. A rockzenébe azonban az elkövetkező években a közönség belefásult, Szlovákiában ugyanúgy, mint Magyarországon. Sok „nagyágyú“ szünetet tartott, vagy végképp befejezte. Felbomlott a Pigmeus is.

Érdekességek:
* A Pigmeus és a szintén pozsonyi Gravis zenekar a pozsonyi Duna utcai magyar tannyelvű alapiskola BUMM nevű zenekarából jött létre – „sejtosztódással“: Balla Igor megalakította a Pigmeust, Dusík Gábor pedig a Gravist.
* Akkor még működési engedélyre volt szükség ahhoz, hogy a zenekarok játszhassanak és pénzért léphessenek fel. A galériában megtalálható a Pigmeus működési engedélye, amit egy vizsgabizottság előtt kellett megszereznie. Féltünk, hogy Pozsonyban nem kapnánk meg, mivel magyarul énekeltünk, ezért egy picit „csaltunk“. Ugye Pozsonyban a Vrakuňa – Vereknye városrészben volt akkor a próbatermunk, de Dunaszerdahelyre mentünk vizsgázni, ahol azt írtuk be a kérvényünkbe, hogy a járásban lévő hasonló nevű Vrakúňból vagyunk – szerencsére nem leplezték le a turpisságot, pedig magyarul röviden Várkonynak, rendesen pedig Nyékvárkonynak nevezik a települést. A hivatalos érintkezésben azonban akkor még a magyar megnevezéseket nem lehetett használni.“

Felállások:

1. felállás, 1978 (a gimnázium első éveiben)
• Balla Igor – ének, basszusgitár
• Valkó Sándor – dob
• Kovács Gáspár – ének
• Makky László – szólógitár
• Miklós Tibor – gitár

A tagok balról jobbra: Makky László – szólógitár • Miklós Tibor – gitár • Balla Igor – ének, basszusgitár • Valkó Sándor – dob • Kovács Gáspár – ének (Igor nyakában jól látszik a kultikus Pigmeus fej-medál, melyet Nagy Zoltán, Zs. Nagy Lajos költő fia készített, aki Igor osztály- és padtársa volt az alapiskolában.)
A fotó Nagypaka főterén készült 1978 nyarán

pigmeus-pozsony-2-felallas2. felállás, 1979/80 – 1982 (a gimi utolsó éveiben és utána – a tagok katonai szolgálatra való bevonulásáig)
• Balla Igor – ének, szólógitár
• Takács Lóránt – billentyű
• Hervay György – basszusgitár (eleinte egy ideig Hervay József gitáros is játszott, lásd a jányoki képet)
• Kántor Tibor – dob

A fotó 1982 nyarán készült Pozsonyban, a Fő téren (akkor még park és más padok voltak ott)
A tagok balrol jobbra: Takács Lóránt – billentyű • Balla Igor – ének, szólógitár • Kántor Tibor – dob • Hervay György – basszusgitár

3. felállás, 1985–1993 (a tagok katonai szolgálata után – a legsikeresebb korszak és formáció)
• Balla Igor – ének, basszusgitár
• Kiss Sándor – szólógitár
• Kerekes Zoltán – dob
• Kerekes Csaba – billentyű (1990-től)

A tagok balról jobbra: Kerekes Zoli – dob • Balla Igor – ének, basszusgitár • Kiss Sándor – szólógitár
Pozsonyban készült a Magas utcai (Vysoká u.) romos próbateremben,

4. felállás, 1993–1994 (a színházi formáció)
• Balla Igor – ének, basszusgitár
• Kiss Sándor – szólógitár
• Béhr László (előtte Ghymes) – dob
• Fülöp György – billentyű

Diszkográfia:
Demo (1990) – demó

Megszokás

Mitől döglik a légy

Érezd velem

Az első éjszaka

Add rá a gázt

Videók:


Érezd velem (MTV – Rockstúdió, 1990)


Fémangyal, Csak egy kívánságom van (Somorja, 1990)


Pigmeus + D. Nagy Lajos (Pozsony, Ružinovi kultúrház, 1990)


Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Komáromi Jókai Színház, 1993)

Képgaléria:

 



TelepülésPozsony [Bratislava]
KategóriaKönnyűzenei együttesek
Aktivitásmegszűnt (törölve a regiszterből)
Tevékenységi körrock
Rövid URL
ID11609
Módosítás dátuma2017. március 3.

Accord
Település: Párkány [Štúrovo]
Kategória: Könnyűzenei együttesek
Aktivitás: megszűnt (törölve a regiszterből)
Tevékenységi kör: pop

Biográfia: A zenekar 1990-ben alakult Párkányban. A tagok elmondása szerint a csapat a több, mint 20 éves fennállása alatt mindig arra törekedett, hogy minden korosztály számára szórakoztató és színvonalas szalonzenét játsszon. Repertoárjukban egyaránt megtalálhatók hazai és külföldi slágerek. A zenekar 2016-ban beszüntette tevékenységét. A...megnyit →

Részletek

Accord
Accord

Biográfia:
A zenekar 1990-ben alakult Párkányban. A tagok elmondása szerint a csapat a több, mint 20 éves fennállása alatt mindig arra törekedett, hogy minden korosztály számára szórakoztató és színvonalas szalonzenét játsszon. Repertoárjukban egyaránt megtalálhatók hazai és külföldi slágerek. A zenekar 2016-ban beszüntette tevékenységét.

A legutolsó felállás:
Cvik Katalin – ének
Lengyel Tibor – gitár, ének
Žáčik Róbert – billentyűs hangszerek, ének

Képgaléria:



TelepülésPárkány [Štúrovo]
KategóriaKönnyűzenei együttesek
Aktivitásmegszűnt (törölve a regiszterből)
Tevékenységi körpop
Rövid URL
ID11609
Módosítás dátuma2017. március 3.

Lynch
Település: Kürt [Strekov]
Kategória: Könnyűzenei együttesek
Aktivitás: megszűnt (törölve a regiszterből)
Tevékenységi kör: Könnyűzenei együttes / metal, punk

Biográfia: A történet 1996-ban kezdődik: egy kis házikóban megalakult a Lynch nevű banda. A tagok legfőbb inspirátora és segítője az akkor mérsékelt sikereket elérő helyi Rajzolt Figurák zenekar volt. A csapat autodidakta módon zenélgetett, saját számokat játszott, és csupán néhány próbatermi koncertet adott, majd szétzilálódott,...megnyit →

Részletek

Lynch
Lynch

Biográfia:
A történet 1996-ban kezdődik: egy kis házikóban megalakult a Lynch nevű banda. A tagok legfőbb inspirátora és segítője az akkor mérsékelt sikereket elérő helyi Rajzolt Figurák zenekar volt.
A csapat autodidakta módon zenélgetett, saját számokat játszott, és csupán néhány próbatermi koncertet adott, majd szétzilálódott, de egy házi demófelvétel azért készült az utókor számára.
6 év után a tagság magja újra összeállt, s abból lett az Aquir zenekar, de az már egy másik történet. Mindenesetre a két zenekar stílusa között sok az átfedés.

Alstílus:
alternatív, garage rock, punk

Tagok:
István Adrián (Söme) – gitár (1996–1997)
Melecski Marian – basszusgitár (1996–1997)
Safár René – dob 1996–1997
Popellár Tamás (Pope) – gitár (1996–1997)
Drégely Richárd (Chaars) – ének (1997)

Diszkográfia:
1996 – 1996 (demó)

Képgaléria:



TelepülésKürt [Strekov]
KategóriaKönnyűzenei együttesek
Aktivitásmegszűnt (törölve a regiszterből)
Tevékenységi körKönnyűzenei együttes / metal, punk
Rövid URL
ID11609
Módosítás dátuma2017. március 3.

H-8
Település: Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
Kategória: Könnyűzenei együttesek
Aktivitás: megszűnt (törölve a regiszterből)
Tevékenységi kör: Könnyűzenei együttes / metal, punk

Biográfia: A Last Will énekese, Cseh Marián (Maros), a Suffocate dobosa, Bertók János (Jani) és a Paranoid bárdistái, Horváth István (Pisti, basszusgitár) és Tribulík Dusán (Dusi, gitár) bár már figyelemre méltó eredményeket, sikereket tudhatnak a hátuk mögött (elég, ha az 1999-es kamocsai fesztválra tekintünk...megnyit →

Részletek

H-8
H-8

Biográfia:
A Last Will énekese, Cseh Marián (Maros), a Suffocate dobosa, Bertók János (Jani) és a Paranoid bárdistái, Horváth István (Pisti, basszusgitár) és Tribulík Dusán (Dusi, gitár) bár már figyelemre méltó eredményeket, sikereket tudhatnak a hátuk mögött (elég, ha az 1999-es kamocsai fesztválra tekintünk vissza, ahol a Last Will a második, a Paranoid pedig a harmadik helyet hozta), mégis úgy érezték, nekik valami másra van szükségük, és létrehozták a H-8 együttest. Maros elmondása szerint a zenekar neve úgy született, hogy járta az utcát, és egyszer csak ez ugrott be neki, megtetszett számára. „A többiek is vevők voltak rá. Ha angolul ejtjük, akkor egy szójátékként is értelmezhető: a Hate (ejtsd: héjt) magyarul gyűlöletet jelent. Vagy akár utálatot is… A gyűlölet a világ mozgató erejeként is felfogható. Az élet minden területén ott van. Mindenki gyűlöl vagy utál valamit. Én például a képmutatást utálom nagyon, de sorolhatnám tovább is. Sokszor magamat is…” Utálom, mikor be akarnak skatulyázni minket egy adott stílus korlátai közé. Annyi elnevezés van már, legyen a miénk a HATE-CORE – ha már muszáj. Lényeg, hogy ne legyen sablonos. Agresszív, utálatos, de a miénk! – fejtette ki Maros.

Forrás: Ifi magazin, 2000, január

Alstílus:
hardcore / nu metal

Felállás:
Cseh Marián (Maros) – ének
Bertók János (Jani) – dobok
Horváth István (Pisti) – basszusgitár
Tribulík Dusán (Dusi) – gitár



TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
KategóriaKönnyűzenei együttesek
Aktivitásmegszűnt (törölve a regiszterből)
Tevékenységi körKönnyűzenei együttes / metal, punk
Rövid URL
ID11609
Módosítás dátuma2017. március 3.

Expired Passport
Település: Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
Kategória: Könnyűzenei együttesek
Aktivitás: aktív (létező)
Tevékenységi kör: Könnyűzenei együttes / rock

Biográfia: 1998-ban Pozsonyban alapított dunaszerdahelyi székhelyű szubjektív hard rock zenekar. Az együttes 1998-ban alakult pozsonyi magyar fiatalokból egy iskolazenekar romjain. Kezdetben sok feldolgozást játszott, mint minden kezdő csapat, de ahogy íródtak a saját nóták, folyamatosan kialakult egyéni hangjuk. Az Expired Passport sokféle zenei stílusból...megnyit →

Részletek

Expired Passport
Expired Passport

Biográfia:
1998-ban Pozsonyban alapított dunaszerdahelyi székhelyű szubjektív hard rock zenekar.

Az együttes 1998-ban alakult pozsonyi magyar fiatalokból egy iskolazenekar romjain. Kezdetben sok feldolgozást játszott, mint minden kezdő csapat, de ahogy íródtak a saját nóták, folyamatosan kialakult egyéni hangjuk. Az Expired Passport sokféle zenei stílusból merít, a fő csapás a hard rock, azonban ez is sajátos felfogású. A szövegek általában a jelenkori társadalom és az emberi kapcsolatok problémáiról szólnak, olykor némi élccel és humorral, máskor érzelmesebben, de van úgy, hogy direktebb fazonírozással. A zenekar első komolyabb sikerét a zselízi Ritmus ‘99 fesztiválon aratta, ahol második helyen végzett és különdíjas lett. A kezdeti időszakban tagja volt a zenekarnak Strieženec Dávid gitáros és három vokalista lány: Danis Diana, Kozák Julianna és Havasi Mária. Miután elkészült az együttes demófelvétele, stabilizálódott felállás: a mikrofonnál Wurster Mihály (Miskolc) állt, a gitárt Vajda András (Vajdi) kezelte, basszusgitáron Strieženec Mátyás (Matyi) játszott, Lacza Gergely (Gerő) pedig dobolt. A hangzás feszesebb lett, ekkor alakította ki saját stílusát a zenekar. Az Expired Passport ezidőtájt sok tehetségkutató fesztiválon ért el kimagasló sikereket, kétszer szerepelt a budapesti Sziget fesztiválon, Prágától Bécsen keresztül Királyhelmecig rengeteg helyen megfordult, különböző rádióadók vendége volt (a Pátria Rádióban évente többször is), 2002-ben pedig élőben szerepelt a Duna Televízió egyenes adásában.

Kreatika címmel szerzői kiadásban 2005-ben megjelent az első hivatalos CD. A hanghordozó jó kritikákat kapott, ennek ellenére nem igazán tudott bekerülni a köztudatba, mivel nem sokkal a lemez elkészülte után az énekes és a basszusgitáros is távozott a zenekarból, így az album népszerűsítése helyett a formáció átszervezése emésztette fel a csapat energiáját. Misit Vajdi unokatestvére, Vajda Laci, Matyit pedig Szabó László (Szampó) váltotta. Laci gitározott is, de a korábbi szintre akkor küzdötte fel magát a csapat, amikor 2006-ban Vanya Barbara énekesnő is csatlakozott. Bori azonban egy év múlva külföldre költözött, és még több időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra megszilárduljon az együttes felállása. 2008 őszén a Passport megtalálta új énekesnőjét Gálffy Hodosy Marianna személyében, és ezzel együtt Vajda Laci is bejelentette távozását. Nem sokkal ezután a csapat Pozsonyban ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját. A zenekar 2006 eleje óta közel 50 klubestet szervezett Pozsonyban, illetve Dunaszerdahelyen. Ezeken a klubesteken a dalok akusztikus megszólalásban hangzottak el. A Szlovák Televízóban is akusztikusan játszottak két élő szerzeményt 2010-ben. Az együttes 2005 végén az elsők között lett tagja a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesületének.

2013-ban, a második nagylemez felvételei közben kényszerű és természetes okok miatt a csapat Dunaszerdahelyre tette át székhelyét. A zenekaron belüli változások miatt közel kilenc év telt el az új lemez megszületéséig. Az Expired Passport 2010 legvége óta dolgozott második albumán, amely végül 2014 februárjában látott napvilágot az azóta már jobb létre szenderült Madách-Posonium kiadónál, olyan illusztris vendégek közreműködésével, mint Török Ádám vagy ifj. Reiter István. Az anyag zeneileg még színesebb, mint elődje, de a megváltozott felállás ellenére is tartalmazza a zenekar stílusjegyeit. A CD kitűnő fogadtatásban részesült, pozitív kritikákat kapott. A lemezbemutatót Budapesten tartották Török Ádám vendégeskedésével.

Gálffy Hodosy Marianna 2015 nyarán már a második fiúgyermekének adott életet, s mivel az anyuka számára ez – érthetően – állandó odafigyelést igényelt, így a zenekar és az énekesnő közös megegyezés alapján felfüggesztette az együttműködést.

Az Expired Passport új énekesnője 2016 januárjától Takács Krisztina lett, aki fiatal kora ellenére már megjárt több zenekart, megnyert két tehetségkutató fesztivált, szerepelt országos tévés tehetségkutató versenyen, sőt, verseket is megzenésít és előad. Többször volt „beugró“ a zenekar koncertjein, így szinte magától értetődő volt, hogy ő legyen az új énekesnő. Májusban többek között Naszvadon játszott a zenekar, s a koncertet rözítették. A hanganyagból készült el Dombóvári Balázs Dombesz segítségével a két számos ‘Naszvadulás’ című élő virtuális kislemez.

10 és fél év után egyéb zenei kihívásokra hivatkozva Szampó is elhagyta a zenekart, de természetesen teljes barátságban vált el a többiektől 2016 végén. 2017 januárjától a banda Bartha Tamással, a The Butchers basszusgitárosával végzi tovább a közös munkát. Tomi már helyettesítette Szampót a zenekarban, így ez a tagcsere is kézenfekvőnek tűnt.

Az együttes jelenlegi felállása a következő:
Takács Krisztina – ének
Vajda András – gitár, ének
Bartha Tamás – basszusgitár
Lacza Gergely – dobok, ütőhangszerek

Az Expired Passport egykori tagjai:
Szabó László – basszusgitár (2006-2016)
Gálffy Hodosy Marianna – ének (2008-2016)
Vajda László – gitár, ének (2005-2008)
Vanya Barbara – ének (2006-2007)
Strieženec Mátyás – basszusgitár (1998-2006)
Wurster Mihály – ének (1998-2005)
Havasi Mária – vokál (2000-2001)
Danis Diana – vokál (1998-2001)
Kozák Juianna – vokál (1998-2000)
Strieženec Dávid – gitár (1998-1999)

Alstílus:
szubjektív hard rock

Diszkográfia:
Demo 2000 (2000) – demó

Velem vagy nélkülem

Kreatika (2005)

Ezer közül egy

Újra távol minden

Lassítsd le a Földet!


Az álmodott madár


A vad folyó

ZOO (2014)

Állatkert

Hogy vagy, rock n roll?

FUNKciótlan dal

Naszvadulás (2016) – élő virtuális kislemez


A kórral jár (élő felvétel) – 2016. 05. 28., Tűzvirág Fesztivál, Naszvad


Madártávlat (élő felvétel) – 2016. 05. 28., Tűzvirág Fesztivál, Naszvad

Videók:


Hogy vagy, rock n roll? (akusztikus verzió, 2010, STV, magyar adás)


A vad folyó (akusztikus verzió, 2010, STV, magyar adás)


Gyökér (2002, Duna Televízió)


A vad folyó (2002, Duna Televízió)


Szombati Új Szó blues (2002, Duna Televízió)


Válogatás (1999, Magyarbuli, Pozsony)

Képgaléria:

 



TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
KategóriaKönnyűzenei együttesek
Aktivitásaktív (létező)
Tevékenységi körKönnyűzenei együttes / rock
Rövid URL
ID11609
Módosítás dátuma2017. március 3.

1 5 6 7 8 9 12
72 találat
OK