Szervezet - Népművészet / Népzenei együttes

Duna Folk Band

Duna Folk Band
duna-folk-band

A somorjai Duna Folk Band felvidéki magyar népzenei együttes küldetése a hagyományos magyar népzene hiteles tolmácsolása és ennek népszerűsitése. A zenekar megalakulásától kezdve házigazdája a már rendszeres táncházaknak Somorján, emellett a Csalló néptáncegyüttes, valamint a jókai hagyományőrzők kisérőzenekaraként is találkozhatott vele a közönség. Az együttes repertoárjában a Kárpát-medence magyarlakta tájegységeinek népzenéje szerepel. A Duna Folk Band zenekar rendszeresen megújítja műsorát, és a somorjai és jókai tánccsoportok kísérete mellett, önálló koncerteken, népzenei bemutatókon és fesztiválokon is részt vesz.

Az együttes tagjai a felvidéki szereplések mellett, több európai ország szinpadán is koncerteztek, és külömböző zenekari formációk tagjaiként felléptek az Amerikai Egyesült Államokban és Kinában is.

Tagok

Hecht Éva – hegedű
Baráth László – brácsa
Csenkey Jenő – nagybőgő
Varsányi György – cimbalom
Méry Rebeka – ének

KategóriaNépművészet / Népzenei együttes
Címkenépzenekar / zeneművészeti csoport
Működési formaEgyéb
Aktivitásaktív (létező)
TelepülésSomorja [Šamorín]
A szervezet vezetőjeHecht Évi
Pozíciózenekarvezető
Mobil00421 911 034 736
E-mailhechtevi@hotmail.com
FacebookFacebook
Rövid URL
ID12835
Módosítás dátuma2019. május 21.

Hibát talált?

Üzenőfal