Szervezet - Művészeti együttesek / Népművészet / Néptánccsoport

Kéméndi Bokréta néptáncegyüttes

Kéméndi Bokréta néptáncegyüttes
bokreta_neptancegyuttes

Kéménd község gazdag kulturális múltra tekinthet vissza. Ezt bizonyítja az immár több éve működő KÉMÉNDI BOKRÉTA néptáncegyüttes. Tagjai ápolják a kéméndi népi hagyományokat, dalokat és táncokat. A több éves lelkes munka eredménye többek közt a most színpadra kerülő népi táncok is, amit már több mint 23 éve nagy sikerrel adnak elő. A Kéméndi Bokréta tevékenységét a nevelő hatású kultúrmunka keretén belül évenként több fellépés jellemzi.

A Csemadok kéméndi alapszervezete mellett működő tánccsoportként 1994-ben alakult újjá, majd 2011 januárjától néptáncegyüttesként folytatja tevékenységét. Műsoraikat bemutatták már Budapesttől – Bécsig. Az együttesre megalakulása óta méltán büszke saját faluja, mert számos versenyen, fesztiválon sikerrel vettek részt.

A ”hagyományőrzők 1997” elnevezésű falusi folklórcsoportok országos versenyén Zójomban a ”Kéméndi lakodalmi szokásokat” elevenítette fel a csoport. Képviselték a községet több magyarországi, valamint az erdélyi testvérfaluban is. 1996-ban ”a legszebb magyar népviselet” versenyén Budapesten a kéméndi női viselet 3. díjat kapott.

A csapat 2011 ben a SAFFA SARKANTYÚJA elnevezésű országos szólónéptáncos versenyen ezüst sávos minősítést ért el, majd részt vett a 53. MYJAVAI nemzetközi folklór fesztiválon is.

Vezetők

Csoportvezető: Jarábek Zoltán

 

KategóriaMűvészeti együttesek / Népművészet / Néptánccsoport
Címkenéptánc / ifjúsági / táncművészeti csoport
Működési formaEgyéb
Aktivitásaktív (létező)
TelepülésKéménd [Kamenín]
Postai irányítószám943 57
A szervezet vezetőjeJarábek Zoltán
Pozíciócsoportvezető
Mobil00421 907 312 346
E-mailkemendibokreta@gmail.com
FacebookFacebook
Alapítás éve1994
Fenntartó szervezetCsemadok Alapszervezet Kéménd
Rövid URL
ID8123
Módosítás dátuma2019. május 13.

Hibát talált?

Üzenőfal