Szervezet - Intézmények, szervezetek / Népművészet / Néptánccsoport

Pásztortűz Néptánccsoport

Pásztortűz Néptánccsoport
pasztortuz_neptanccsoport

A Pásztortűz Néptánccsoportot 2013-ban hozták létre a volt kisbojtárosok és az egykori Vasvirág felnőtt néptánccsoport tagjai. Első alkalommal a párkányi Kisbojtár 30 éves jubileumi ünnepségén szerepeltek. Itt merült fel a felnőtt csoport alapításának gondolata Márkus Norbertben, aki bejegyeztette, és azóta is vezeti a csoportot. Heti két alkalommal gyakorolnak és összpontosításokat tartanak. A csoport koreográfusa Madocsai Imre, az Ifjú Szivek egykori táncosa.

2014-ben kezdték a táncházak szervezését a Párkány melletti Nánán. Széles környéken nem volt hagyománya a táncháznak, ezért fogott össze Márkus Norbert, a néptánccsoport vezetője és Madocsai Szilárd, a Varjos zenekar részéről, hogy valamiféle rendszerességgel lehetőséget nyújtsanak a néptánc kedvelőinek.

KategóriaIntézmények, szervezetek / Népművészet / Néptánccsoport
Címkenéptánc / ifjúsági / kulturális, közművelődési / táncművészeti csoport
Működési formaEgyéb
Aktivitásaktív (létező)
TelepülésPárkány [Štúrovo]
Postai irányítószám943 01
Utca, szám, emelet, ajtóŠtefánik u. 13
Rövid névPásztortűz
A szervezet vezetőjeFekete László
Pozícióvezető
Mobil00421 908 131 084
E-mailpasztortuz.parkany@gmail.com
FacebookFacebook
Alapítás éve2013
Fenntartó szervezet„Pastiersky oheň – Pásztortűz” Polgári Társulás
Támogatók

Nána Község, Csoóri Sándor Alap, Bethlen Gábor Alap

Rövid URL
ID12517
Módosítás dátuma2022. október 4.

Hibát talált?

Üzenőfal