Szervezet - Egyesület / Intézmények, szervezetek / Művészeti együttesek / Népművészet / Néptánccsoport

Szőttes Kamara Néptáncegyüttes – Apró Szőttes, Szőttes

Szőttes Kamara Néptáncegyüttes – Apró Szőttes, Szőttes
51677761_1746083698830126_2259714712562302976_o

A Szőttes 1969-ben alakult azzal a céllal, hogy segítse felkutatni, ápolni és megőrizni a hazai és az egyetemes magyar, valamint a környező népek népművészeti hagyományainak legszebb értékeit, különös tekintettel a néptánc, népdal és hangszeres népzene felkutatására, ápolására, ezek színpadi formában való feldolgozására és terjesztésére.

E kitűzött célhoz mind a mai napig hűek maradtunk, amit nem kis mértékben bizonyít úgy a jelenlegi „Körön kívül” című, valamint az eltelt több mint negyven év alatt bemutatott további 18 egész estét betöltő műsort.

Vezetők

Művészeti vezető: Gémesi Zoltán
Tánckarvezető: Füzék György

Fellépések, előadások

az együttes fő tevékenységét fellépései képezik – évente 30-35 tájoló fellépést valósít meg Szlovákia Magyarok lakta falvaiban és városaiban és 5-10 külföldi fellépés

Iskolai nevelőkoncertek

évente 10 alkalommal, rendhagyó ének-, zeneóra a dél-szlovákiai magyar alapiskolák számára

Játszóházak

a pozsonyi és környékbeli gyermekek számára, évente 6 alkalommal

Táncházak

a pozsonyi magyarság és a Pozsonyban tanuló magyar diákság számára, évente 6 alkalommal

Szőttes néptánctábor

a szlovákiai magyar folklór iránt érdeklődők számára, nyaranta kerül megrendezésre

Apró Szőttes hagyományápoló gyermektábor

5-14 éves pozsonyi és környékbeli magyar gyermekek számára

KategóriaIntézmények, szervezetek / Művészeti együttesek / Népművészet / Néptánccsoport / Egyesület
CímkeMűvészeti együttes / néptánc / táncművészeti csoport
Működési formaPolgári társulás (o.z.)
Aktivitásaktív (létező)
TelepülésPozsony [Bratislava]
Postai irányítószám81557
Utca, szám, emelet, ajtóMájus 1. tér 10
Rövid névSzőttes
A szervezet vezetőjeFüzék György
Pozícióa szervezet képviselője
Mobil00421 907 272701, 00421 917 343 469
E-mailszottes@szottes.sk, reicher@szottes.sk
Webhttp://www.szottes.sk
FacebookFacebook
Alapítás éve1969
Fenntartó szervezetSzőttes Kamara Néptáncegyüttes – Apró Szőttes, Szőttes
Támogatók

Fond pre podporu kultúry národnostných menšín – Kisebbségi Kulturális Alap
Bethlen Gábor Alap
Csoóri Sándor Alap – Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési és Szövetség – Csemadok

Rövid URL
ID10508
Módosítás dátuma2019. május 16.

Hibát talált?

Üzenőfal