Szervezet - Népművészet / Népművészeti fesztivál

Palóc Húsvét a Füleki várban

Palóc Húsvét a Füleki várban
paloc_husvet_1

Minden év húsvéthétfőjén a Füleki Városi Művelődési Központ jóvoltából megrendezésre kerül az ún. Palóc Húsvét, melynek állandó helyszíne Fülek.

2005-től gazdag programokkal kedveskednek a szervezők a Jézus Krisztus feltámadását, azaz a húsvétot ünneplő ide látogató turistáknak. Az egynapos program keretén belül bemutatják a régi húsvéti szokásokat, de ezen kívül számos néptánc és népzenei előadást láthatnak az érdeklődők. A hangsúly a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyeződik, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúra is bemutatásra kerül.

Az idelátogatók a kézműves foglalkozásokon kipróbálhatják a tojásdíszítést, gyékényezést, mézeskalács-díszítést, a népihangszer-készítést, továbbá arcfestés, kézzel hajtott körhinta, különféle ügyességi versenyjátékok, lovagoltatás, gyermek íjászverseny és mesekuckó vár rájuk minden évben.

A várudvarban rendszeresen van kirakodóvásár, a rendezvény helyszínén helyi ételek kóstolója és ételszentelés, valamint az elengedhetetlen húsvéti locsolkodás. A kísérő programok közt a Magyar Közösségi Ház udvarán hagyományos disznóvágás gazdagítja a programot, de ezen kívül megtekinthető a Füleki Vármúzeum állandó kiállítása is.

A rendezvény társszervezői a Füleki Vármúzeum, a Közhasznú Szolgáltatások és a Csemadok Füleki Alapszervezet.

KategóriaNépművészet / Népművészeti fesztivál
Aktivitásaktív (létező)
TelepülésFülek [Fiľakovo]
Alapítás éve2005
Rövid URL
ID102337
Módosítás dátuma2023. március 22.

Hibát talált?

Üzenőfal